Rendhagyó és mozgalmas év áll mögöttünk. Ez az időszak hagyományosan a visszatekintés és az összegzés ideje, amikor összehasonlítjuk előzetes elképzeléseinket az elért eredményekkel, értékeljük teljesítményünket és levonjuk a tanulságokat a jövőre vonatkozóan. Erre teszünk most kísérletet.

Márciusban egyik napról a másikra véget ért a szezon

Ez olyan helyzetet teremtett, amire még nem volt példa a sportág hazai történetében. A leállás és a világjárvány okozta bizonytalanság nemcsak egy izgalmas bajnoki véghajrától fosztotta meg a drukkereket, de a csapatokat is rendkívül hátrányosan érintette gazdasági értelemben.

Annak érdekében, hogy a játékosokat a lehető legkisebb mértékben érintse hátrányosan a szezon idő előtti lefújása folyamatosan egyeztettünk a klubokkal és az MJSZ több munkatársával. Ennek eredményeként azoknál a kluboknál, ahol a játékosok jövedelmét is érintette a megszorítás, szervezetünk közreműködésével minden esetben kompromisszumos megoldás született.

Nyári átigazolások

A koronavírus járvány miatt a nyári átigazolási időszak során rengeteg kérdés merült fel mind a klubok, mind játékosok oldaláról. Ezek megoldásához, megválaszolásához több esetben nyújtottunk segítséget mediátorként vagy jogi tanácsadás formájában.

A JÉSZ taglétszáma átlépte a 100 főt

Ez örvendetes fejlemény, hiszen minél többen vagyunk, annál nagyobb a szervezet érdekérvényesítő képessége. Több esetben is bebizonyosodott, hogy súlya van a szavunknak és a véleményünknek, a szövetség és a klubok egyértelműen partnerként tekintenek ránk. A felnőtt játékosok nagy része már csatlakozott a szervezethez, és tisztában van a tagság előnyeivel. Ugyanakkor bőven van még tartalék, különösen az utánpótlásban, ahol tovább kell népszerűsíteni a szervezetet. Ez egy lassú folyamat, a meggyőzéshez idő kell, de a taglétszám növekedése töretlen.

Új célokat jelöltünk ki

2020 nyarán tartottuk meg a szervezet rendes éves közgyűlését, amelyen valamennyi magyar klub képviseltette magát játékosai által. A tagság újraválasztotta az elnökséget és a felügyelőbizottságot, előbbi új taggal bővült: Vas Jánossal, a sportág egyik legnagyobb tapasztalattal és tekintéllyel bíró aktív magyar játékosával. Az eseményen az elmúlt egy év eredményeinek ismertetése mellett az elnökség ismertette a szervezet új céljait is. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a JÉSZ delegáltja a jövőben helyet kaphasson a Magyar Jégkoron Szövetség kibővített elnökségében. Ha ezt sikerül elérni, a JÉSZ a legmagasabb szakmai testületben képviselhetné a játékosok érdekeit és első kézből értesülne a sportágat érintő legfőbb döntésekről.

Új balesetbiztosítási csomagot tettünk elérhetővé

2020 nyarától a piacon elérhető feltételekhez képest jóval kedvezőbb balesetbiztosítási csomagokat kínál szervezetünk tagjainak a Generali Biztosító. A konstrukciók alacsony éves biztosítási díj ellenében komoly anyagi segítséget nyújtanak a sportolás és közlekedés során bekövetkező balesetek esetén. A csomag nyár óta már több biztosított játékosnak nyújtott segítséget egy-egy sérülés esetén.

Részt veszünk a sportág új stratégiájának kidolgozásában

A Magyar Jégkorong Szövetség a PwC tanácsadó céggel közösen 2020 második felében egy új, átfogó jégkorongstratégia kidolgozásába kezdett. Delegáltjaink révén folyamatosan jelen vagyunk az ezzel kapcsolatos, heti rendszerességű megbeszéléseken, illetve a különböző munkacsoportok tagjaként képviseljük a játékosok érdekeit. Részvételünk a most készülő stratégia kidolgozásában azért nagyon fontos, mert ez az összetett anyag fogja meghatározni a sportágat kereteit és fejlődési lehetőségeit az elkövetkezendő időszakban.

Elfogadták a válogatottak javadalmazási csomagjára vonatkozó javaslatunkat

Évek óta hangoztatjuk, hogy olyan, hosszú távon is értékálló javadalmazási rendszer kidolgozására van szükség, amely méltó módon ismeri el a válogatott játékosok teljesítményét. Nagy öröm számunkra, hogy a Magyar Jégkorong Szövetség elnöksége gyakorlatilag változtatás nélkül fogadta el előterjesztésünket, amit a férfi és a női válogatottak javadalmazási csomagjának megváltoztatása érdekében nyújtottunk be.

Enyhítettük az utánpótlás mérkőzések látogatására vonatkozó korlátozásokat

A Magyar Jégkorong Szövetség által összeállított pandémiás szabályrendszerbe több olyan módosítás is bekerült, amelyet szervezetünk javasolt az utánpótláskorú játékosok számára rendezett mérkőzések megrendezésére vonatkozóan. Erre azért volt szükség, mert álláspontunk szerint a szabályozás korábbi változata több esetben is diszkriminatív volt, hiszen aránytalanul nagy különbséget tett a felnőtt és az utánpótlás korú játékosok között a nézők beengedésének feltételeit illetően.

A JÉSZ a European Ice Hockey Players’ Association egyik alapító tagja

A labdarúgásban már régóta működik a FIFPRO, egy olyan nemzetközi szervezet, ami az egyes országok játékos szakszervezeteit tömöríti. Egy hosszú egyeztetési folyamat után ennek példájára alakult meg a prágai székhelyű European Ice Hockey Players’ Association, amit a visegrádi országok játékosszakszervezetei alapítottak azzal a céllal, hogy a FIFPRO-hoz hasonlóan ellássa a nemzetközi szakszervezeti feladatokat a jégkorongban. Meggyőződésünk, hogy ez a lépés nagyban hozzájárul majd a sportág fejlődéséhez, hiszen így nemzetközi szinten is érvényesíthetők a játékosok érdekei.

És végül egy rövid összegzés

Úgy véljük, van mire büszkének lennünk, ha a fenti listára tekintünk. Szervezetünk az elmúlt évekhez hasonlóan 2020-ban is bebizonyította, hogy elsősorban a magyar jégkorong fejlődéséért dolgozik. Örömmel tölt el bennünket, hogy munkánkkal mi is hozzájárultunk ahhoz, hogy a sportág ebben a nehéz időszakban is megőrizte működőképességét. Nem állunk meg 2021-ben sem.

Sikerekben gazdag boldog új évet kívánunk tagjainknak, partnereinknek és a sportág szerelmeseinek!